Egyszer, réges-régen, vagy nem is rég talán,
Vagy tán még most is él egy kedves királyleány.
Megfújta a sípját, s a kastély díszbe' már,
Jöjjön mindenki el, ma este lesz a bál!
Telt, múlt az idő...
Telt, múlt az idő, és nem jött egy vendég se' még;
Az üres parketten csak egy cipő koppan... Tiéd!
Könnyed, sűrű zápor, csillogva hull alá,
Hulljon csak; míg a kő is meglágyul talán!
Fújd sípod...
Fújd sípod! Egyszer, csak meghallják szavad,
Fújd, amíg tüdődben egy cseppnyi szusz marad!
Ne félj, csak hidd, hogy a mesének jó vége lesz,
S jó Atyád felszárítja majd minden csepp könnyedet!
(kb. 2000)
