Valaki azt mondta...

Valaki azt mondta, ott van az ellenség,
Épp ott, a határ másik oldalán,
És mi elhittük, hisz ő állt a toronyban;
Onnan jobban látja,
Talán...

Aztán meg azt mondta, itt van az ellenség,
Épp itt, az utca túlsó oldalán,
És mi elhittük, hisz ő lakott közelebb;
Onnan jobban látja,
Talán...

Aztán azt is mondta, ez már tűrhetetlen,
Hogy ez így nem mehet tovább,
Mi elhittük, s fényesült már a fegyver,
S megindultak innen,
Bőszen a katonák.

S megindultak bőszen onnan is,
Mert ők azt hitték, hogy itt van az ellenség,
Igen, épp itt van, ideát;
S elkezdtük ölni, gyilkolni egymást,
Ideát és odaát.

És százezrek estek el... Fiúk, testvérek,
Jó apák, a határ mindkét oldalán,
Csak mert egy őrült háborút kiált!
Pedig barátok lehettünk volna tán,
Ideát és odaát.


Cs. G., 2022. Márc. 4.

Az utolsó háború

(Petőfi nyomán...)

Még nyíltak a kertben a szép tulipánok,
Zöldellt az eperfa az ablak előtt,
De az égre ragyogtak a bombavirágok,
S már por takará be a víg nevetőt.

Leromolt falainkba beégtek az árnyak,
Tovaszálltak a szélben a könnyü tetők,
Akit állva talált az a nap, elesett mind,
S már senkisem az, aki volt azelőtt.

Úgy hullanak sorban a régi barátok,
Amiképp lesuhannak a rőt levelek,
Ma a városi parkban az út üresen vár,
És senki se jön soha szembe veled.

Más nem marad itt, csak a távoli emlék,
Amikor Vele jártuk a tarka mezőt,
Rég dús hajam elhagy, a szélbe repül már,
És sírva bolyongom a bús temetőt.

Nincs semmi ruhám, csak e rongy veri vállam,
Mire felkel a nap, meg is ölhet a fagy,
Jöjj hát ide kedves az éjjeli tájról,
S hűlt testem e síri lepelbe takard...

Majd tán odaát a mezőnk csodaszép lesz,
Mikor újra fogom gyönyörűm, kezedet,
Szeliden süt a fákra, a kertre a hajnal,
S szivem akkor is, ott is örökre szeret!

Cs. G., 2021-2026, Budapest

Őseink tornyai

Őseink porladt romjai közt járva

Mintha hallanám néha hangjukat:

 - Ember, ki itt sétálsz felettünk,

S nézed e megsüllyedt falat,

Azt mondod tán: - "Csak pár kopott kő...,

De nézd az Én tornyomat!

Mily büszke, mily magas,

Ez aztán igazi csoda!

Hogy nyúlik fel az égbe,

S hogy szárnyal ott a fantázia!"

- Igen szép, amit építettél,

De azért ne feledd soha,

Nélkülünk itt ma te sem lennél,

S nem röpíthetne a fantázia.

Tornyaid alatt mélyen

Az alapot mi raktuk le rég,

Hiszed vagy nem, de így van;

Csak közben eltelt néhány ezer év.

S hiszed vagy nem, de egyszer

Csodás tornyaid majd elporlanak,

S fenn csak pár kopott kő, 

Ha végül megmarad. 

De lenn ott lesz a jó alap,

S ha pár ezer év után

Egy késői utódod ott jár,

Elsuttoghatod majd, amit tanultál:

- "Ember, ki itt sétálsz felettünk,

S nézed e megsüllyedt falat..."

Cs. G., 2020-2021