Mihálynak hínak

(Csányi Mihály helyett, ki Urivnál elesett, 1942-ben a Don folyó mellett, s aki ezt már nem írhatta meg.)

Csányi Mihály

(1919. okt. 9., Szank (Móricgát) - 1942. dec. 13. Uriv /Szovjetunió/)

- - -

Tizenkilencben születtem, Mindszentök havába. A búza mán le vót aratva akkorára, a liszt a kamrába, hogy lögyön könyér.
Apám is Mihály vót, épp úgy mint nagyapám. A kis bátyám szögény, möghalt kiskorába, hát így löttem én a legifjabb Mihály. Az első fiú, ki mögmaradt.

Ott nőttem föl a móricgáti pusztán, ott vótam kisgyerök, az vót az én hazám. Anyám, - kit úgy hínak, Gál Piroska, - igen szeretött ám! S apám, - Csányi Mihály, - igen büszke volt rám.
Majd osztán dolgoztam mán én is, mint afféle tanyasi gyerök, amit épp a tanya körül köllött. Föl is csöpörödtem, legény lött belülem, oszt lassacskán mán nősülni készültem.

Osztán gyütt a háború, s negyvenkettőbe engöm is behíttak. Azt mondták: - bevetjük tartaléknak... Hát jól bevetöttek! De egy darabig már most nem is kelök ki!

Elestem Urivnál, a messzi oroszhonba, negyvenkettőbe, Karácsony havába. De nem fázom most már, mer dupla takaróm van. Az alsó fekete, a fölső nyáron zöld, télön fehér. A mundéron még piros volt a vér, mikor a bajtársak bétakartak.

A Hazábul csak ez maradt neköm:
A véröm pirossa, a hó fehérje, a fű zöldje, s az emlékezés.

Abba a rettentő hidegbe csontkemény vót a főd! De a tisztösség - úgy mondták, - néköm is kijár; így hát a bajtársak illőn eltemettek. Másképpen mondva, ágyat vetöttek.
Hát itt fekszöm azúta valami Prilepi nevű helyön, az ezernyolcszázhetvenes számú sírhelyön.

Csak gyünne mán a dicső föltámadás, mikor hí majd a mennyei Király;
s aszongya: Bétőtt az idő! Ébredjél Mihály!


Írta: ifj. Csányi  Gábor, 2025. január havában

(Mihály helyett, aki már ezt nem írhatta meg. 

Így volt-e, nem-e? Valahogy így löhetött.*)

*A Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadisír nyilvántartó adatbázisa és anyakönyvi adatok alapján.

Esti mese

A kis gyermek halkan szuszogva,
Álmába' szép jövőt remél,
Szája sarkában kis mosoly, amint
Aludni kuckójába tér.

Nem tudja még, mi vár reá,
Épp virágos mezőn szalad,
Szája sarkában kis mosoly, amint
Kedves kutyájával kacag.

Esténként, mikor a Nap már
Fátyolba bújva tentikéz,
Mesélj arról, hogy jő a hajnal,
S az igaznak végül győzni kék!

Ne bántsd és ne ítéld,
Csak tápláld és szeresd,
S tán ő is táplál és szeret, mikor
Te leszel megint gyerek.

S felnőttkorában sem felejti még,
Mit annyiszor hallott, a szép mesét,
S ő mondja esténként tovább,
Mikor altatja gyermekét;

Hogy bármilyen erős a sárkány,
Akármily sűrű a sötét,
Az éj után eljő a hajnal,
S az igaznak végül győzni kék!


Cs. G.
2024. december

Nem létezem

Ma reggel rájöttem, 

hogy "Én" önmagamban nem is létezem.

Nem lennék, ha nincs Apám és Anyám, 

Nem lennék, ha nincs Mennyei Atyám, 

Nem vagyok, ha nem nyújtom feléd kezem, 

Vagy ha nyújtottam is, nem fogadtad el;

Számodra akkor én nem létezem.

Ha mindenki társra lel, csak én nem, 

Látszólag itt vagyok; de mégsem.

Ez persze megint csak egy önző gondolat, 

Hiszen lehet, hogy a Te gondod fontosabb.

Látod? "Én" Nélküled se létezem!

És Te sem nélkülem.

Cs. G. 

2024. Karácsonyán