Kemény világ

Egyik reggel szembe jött velem a metróban egy 25 év körüli, elszánt tekintetű, olyan "sikerorientált" nő... De a keményebb típus, akiről sugárzik, hogy ha kell, a cél érdekében átgázol bárkin, aki az útjában áll; akár rajtad is.

Ránézésre nem szívesen lennél a beosztottja, de a főnöke sem, mert akkor sem éreznéd magad biztonságban, ha éppen Te ülsz a főnöki székben. Egyelőre...
Nem tudom, hogy hívták a hölgyet, de legyen a neve mondjuk "Rita". Elgondolkodtam, mit mondhatnék neki...

Kedves Rita!

Mit is mondhatnék neked? - Feltéve persze, hogy meghallgatnál és áldoznál rám pár percet a drága idődből.

Elmondanék egy történetet, ami akár veled is megeshet:

  Egy reggel éppen mész a munkahelyedre, sietsz egy fontos tárgyalásra, amin nagyon sok múlik. Ha sikerül, egy csomót kaszálhatsz, sőt lehet, hogy ha ügyesen kevered a lapokat, akkor előléptetnek kétszer akkora fizetéssel, mint most. - "Király!"

Igaz, hogy a Pétert, akinek így a helyére kerülsz, valószínűleg kirúgják, vagy lerakják valami alacsonyabb beosztásba; de nem aggódsz különösebben miatta...
- "Kit érdekel?! - Gondolod. - Az már az ő gondja lesz, nem az enyém!"

*

Útközben gyorsan átvágsz a parkon; arra rövidebb. Ahogy mész tovább, utadba kerül egy virágágyás gyönyörű színes virágokkal.
Máskor talán megálltál volna egy kicsit élvezni a látványt, de most nincs idő nézelődni, oda kell érned a tárgyalásra. Sietve átgázolsz az ágyáson, bár közben véletlenül letaposol pár virágot is, most ez sem számít. Talán észre sem veszed, annyira a célodra koncentrálsz.Vagy ha mégis;
- "Kit érdekel?! Majd ültetnek másikat!"

A tárgyaláson jól alakult minden, hiszen profi vagy; és tényleg sokat kerestél rajta.
Aztán Péternek valahogy belekerült egy bizalmas szerződés a fiókjába, aminek nem kellett volna...
- "Hát igen, történnek néha furcsa dolgok."

Őt persze rögtön kirúgták és a főnököd téged talált a legmegfelelőbbnek a helyébe, így meglett az új pozíciód is a dupla fizetéssel.

- De mi lett a virágokkal a parkban?
Gondoltál erre?

Elmondhatom, feltéve hogy van még egy kis időd. Tudod, sok esetben a letaposott növények kiheverik a traumát. Egy kis eső,  egy kis napsütés és idővel újra felegyenesednek és élik tovább az életüket.

És mi van, ha nem? Mi van, ha olyan komoly sérülések érték a növényt, hogy nem áll többé talpra? Úgy tűnik, a virágnak vége, te pedig mész tovább gondtalanul... 
Lehet hogy már el is felejtetted, hogy volt ott valami "zöldség". Különben is;
- "Kit érdekel?!"

- De képzeld, hogy azzal a mozdulattal, amivel beletaposod a növényt a földbe, egyúttal a magokat, vagy virághagymákat is beletaposod. Egy kis eső, egy kis napsütés és pár hónap múlva a virágok újabb nemzedéke megint kinő a földből. Talán még szebbek is lesznek, mint azelőtt!

Én azért sajnálom ezt a Pétert, olyan rendes fickó volt! És éppen gyereket vártak a feleségével... De tudom, téged ez nem zavar: - "Harc az élet. Majd boldogulnak, ahogy tudnak! "

Aztán eltelik pár hónap és egyszer megint összefutunk a metrón.

Ahogy rád nézek, mintha valami megváltozott volna.  Mintha már nem lennél olyan elszánt. Valahogy fáradtnak tűnsz; és kicsit megtörtnek. Úgy látszik, nem nagyon aludtál mostanában. Talán sírtál is.

- Mi történt? Kérdezem.

Egyik reggel hívott a főnök, hogy volna-e pár perced egy rövid beszélgetésre? - "Persze! Talán egy újabb zsíros üzlet; vagy megint előléptetnek?" Bár ez a tempó kicsit neked is gyorsnak tűnt...

 De nem egy újabb üzletről volt szó, ahogy remélted. Kiderült, hogy a főnök unokaöccse most végzett az egyetemen és a szülők megkérdezték a főnöktől, hogy tudna-e neki intézni egy jó helyet? És hát nem tudta másképp megoldani, mint hogy unokaöcs a Te helyedet kapja meg.

- Megérted ugye? Mégiscsak első a család... És a Te tehetségeddel biztosan találsz megoldást.  Mondta a főnök.

Te persze "megértetted", de belül összeomlott minden! Olyan jól eltervezted a dolgokat, olyan jól felépítetted és most VÉGE! Azóta sok mindent megpróbáltál, de valahogy nem jött össze semmi...

  Aztán pár napja megláttad Pétert a pékségben.
Igen, AZT a Pétert! Nem nagyon akartál beszélgetni vele, hiszen mégiscsak ciki így szemtől szembe találkozni vele, aki Neked "köszönheti",  hogy...

Ő viszont látta rajtad, hogy baj van és úgy tűnt, hogy már nem haragszik rád. Közben talált magának állást egy újonnan induló cégben és azóta egyenesbe jött. Megemlítette, hogy esetleg  tudna segíteni. 
Nem is tudtad hirtelen, mit mondj erre. Hogy éppen ő ?! Neked?!

  Azt mondtad, alszol rá egyet; bár nem nagyon aludtál mostanában. Hogy annak az embernek a segítségével mássz ki a gödörből, akinek Te tetted tönkre az életét? Hogy tudnál naponta a szemébe nézni ezzel a tudattal?
Igaz, Péternek közben újra sínre kerültek a dolgai és úgy látszik, megbocsátott neked; de akkor is, hogy fogadhatnád el?!

Aztán egyszer, mikor hosszú idő után végre újra aludni tudtál, egy napfényes reggelen arra ébredtél, hogy talán mégis megpróbálhatnád.

Most egy kicsit másképp.
Egy kicsit jobban.

Utóirat:

- Kedves Rita! (vagy aki épp most olvasol)

Ha eljutottál eddig a történetben, az talán azért van, mert a Te életedben is megváltozott valami...
Valamiért időt szakítottál erre a kis történetre, amire pár hónapja még talán azt mondtad volna: " Kit érdekel?!"

Mit mondhatnék most Neked?
Most, hogy végre lett egy kis időd olyasmire, amiből semmi hasznod nem származik. Lehet hogy úgy érzed, a földbe tapostak és mindent elvettek tőled...
De mégsem veszett el minden! Tudod, "egy kis eső, egy kis napsütés..." 

És végül mégiscsak lehet valami hasznod ebből a kis meséből.
Még ha csak annyi is, hogy ha legközelebb átvágsz egy parkon, egy kicsit jobban figyelsz a virágokra.



Cs.G. (2022)


Egy gondolat... (22.03.18.)

 A legvégén nem számít majd, hogy igazad volt-e, 
csak az, hogy hogyan bántál azokkal, akiknek szerinted nem volt igazuk.

Valaki azt mondta...

Valaki azt mondta, ott van az ellenség,
Épp ott, a határ másik oldalán,
És mi elhittük, hisz ő állt a toronyban;
Onnan jobban látja,
Talán...
Aztán meg azt mondta, itt van az ellenség,
Épp itt, az utca túlsó oldalán,
És mi elhittük, hisz ő lakik közelebb;
Onnan jobban látja,
Talán...
Aztán azt is mondta, ez már tűrhetetlen,
Hogy ez így nem mehet tovább,
Mi elhittük, s fényesült már a fegyver,
S megindultak bőszen,
Innen a katonák.
S megindultak onnan is bőszen,
Mert ők meg azt hitték, itt az ellenség,
Igen, épp itt van, ideát;
S elkezdtük ölni, gyilkolni egymást,
Ideát és odaát.
És százezrek estek el... Fiúk, testvérek,
Jó apák, a határ mindkét oldalán,
Csak mert egy őrült háborút kiált;
Pedig barátok is lehettünk volna tán,
Ideát és odaát.

Cs. G., 2022. Márc. 4.