Szobám hűvösében görgetgettem éppen, miközben talán pár másodperc, ha telt...
Épphogy elkezdtem csodálni, hogy a kolibri tolla mily vidám színekben játszik; s mintha apró kis szárnya nem is egy pár lenne; lehet száz is! Ahogy egy helyben lebeg az orchideák izzó vitorlái közt. Két színes kis folt a pöttöm test két oldalán; szinte hallom a halk brummogást...
De már egy másik kép sürget: "Én jövök!"
Továbbgörgetek hát és nézem őt, a kis csigát, amint a harmatos fűben szundikál. Aprócska házán a pára, mint tucatnyi gyémántcsepp csillogott! Épp kelt a Nap, csigánk kicsit még szundított, mielőtt gyöngyeit leszórva sétálni ment...
És máris jön egy hatalmas szürke hegy! Egy elefánt, ormányát feltartva rohan torony iránt és lobogó füllel épp felém robog; remeg a föld, jaj, mindjárt eltapos!
De mégsem!
Már a következőt nézem; az áttetsző vízen hogy lebegnek fenn a karcsú csónakok. Mintha kis hajónk a semmin úszna ott, a halványkék lég színén! A hófehér parton, pálmák árnyékában fiatal pár pihen, s a csipkés lágy fövenybe sormintát fodroznak a sustorgó habok...
Az a srác a parton... Lehet, hogy én vagyok?!
S ujjammal épp a homokba rajzolok:
- Láttál-e ennél szebb csodát?!
Végre megérkeztél. Ne görgess tovább!
Cs. G.
2026 augusztus