Egyszer, réges-régen, vagy nem is rég talán,
Vagy tán még most is él egy kedves királyleány.
Megfújta a sípját, s a kastély díszbe' már,
Jöjjön mindenki el, ma este lesz a bál!
Telt, múlt az idő...
Telt, múlt az idő, és nem jött egy vendég se' még;
Az üres parketten csak egy cipő koppan... Tiéd!
Könnyed, sűrű zápor, csillogva hull alá,
Hulljon csak; míg a kő is meglágyul talán!
Fújd sípod...
Fújd sípod! Egyszer, csak meghallják szavad,
Fújd, amíg tüdődben egy cseppnyi szusz marad!
Ne félj, csak hidd, hogy a mesének jó vége lesz,
S jó Atyád felszárítja majd minden csepp könnyedet!
Cs. G., (2000. körül)
Gyöngyök a homokból
Gyöngyszem, mely tenger homokba' fénylik,
Kincs az, mi szemedbe villan a sárból,
Otthagynád, földdel temetve mégis?
Megmenthetnéd a haláltól!
Kutattál kincseket keresve,
Tonnányi földet félredobtál,
Fáradtan rogytál a fövenyre,
S alig pár gyöngyöt találtál...
Eljön az idő, hogy egyszer
a Szolga elvonja majd a fátyolt,
S meglátod, hogy a tenger
Minden szem homokja gyöngy volt!
Cs. G., (mintegy 2000-2021.)
(Lásd.:
Mózes 1:27-28.,
1 Nefi 12:1.,
Mormon 1:5-7.,
T&Sz. 76:109.,
Ábrahám 3:14.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)