Tiéd a ritmus,
Tiéd a tucc tucc,
Tiéd a Lexus,
Tiéd a luxus!
Minden a tiéd,
Ez pörög a neten,
Meg a millió,
Reklámfelületen!
Minden a tiéd
És mindez jár neked,
Ehhez jogod van,
Mert ezt megérdemled!
...
Valami ilyesmi szólhatott a srác fülében, aki éppen hanyagul heverészett a buszon, egyedül három ülést is elfoglalva.
Pontosabban nem egészen egyedül, mivel vele volt a zsákja, plusz a füles a fülében. Így már érthető: Kell egy hely neki, amin ül, egy hely a zsákjának, a harmadik meg arra, hogy kényelmesen tudja lóbálni a lábát a tucc-tuccra. Mert ugye első a kényelem, megazélvezet...
( Mindezt a reggeli csúcs idején, amikor a nép munkába, iskolába és egyéb helyekre igyekszik; vagy még beugrik a gyerekkel az oviba, mielőtt elkezdené a napi melót.)
A többiek illedelmesen álldogálltak a környéken, remélve, hogy majd csak eszébe jut őfelségének, hogy mások is léteznek a világon; de nem jutott...
Egészen addig, míg az egyik megállóban fel nem szállt egy fiatal anya a két év körüli kislányával és némi szatyorral a kezében.
Az uralkodó feltehetőleg észlelte az eseményt, de nem mutatott különösebb érdeklődést, míg az anya illő alázattal elébe nem járult. - "Elnézést, leülhetnénk?"
Ezt néhányszor meg kellett ismételnie, mire a srác megértette, hogy miről van szó.
(Valószínűleg a füles miatt nem hallotta alattvalója kérését, de az alázatos testhelyzetből - amire a gyermek és a poggyász súlya is rásegített - plusz a szájmozgásból rájött, hogy a hölgy talán szeretne leülni.)
Erre kegyesen odébb tette fenséges fenekét, magához véve a zsákját, hogy az anya és gyermeke végre leülhessen.
Valami ilyesmi szólhatott a srác fülében, aki éppen hanyagul heverészett a buszon, egyedül három ülést is elfoglalva.
Pontosabban nem egészen egyedül, mivel vele volt a zsákja, plusz a füles a fülében. Így már érthető: Kell egy hely neki, amin ül, egy hely a zsákjának, a harmadik meg arra, hogy kényelmesen tudja lóbálni a lábát a tucc-tuccra. Mert ugye első a kényelem, megazélvezet...
( Mindezt a reggeli csúcs idején, amikor a nép munkába, iskolába és egyéb helyekre igyekszik; vagy még beugrik a gyerekkel az oviba, mielőtt elkezdené a napi melót.)
A többiek illedelmesen álldogálltak a környéken, remélve, hogy majd csak eszébe jut őfelségének, hogy mások is léteznek a világon; de nem jutott...
Egészen addig, míg az egyik megállóban fel nem szállt egy fiatal anya a két év körüli kislányával és némi szatyorral a kezében.
Az uralkodó feltehetőleg észlelte az eseményt, de nem mutatott különösebb érdeklődést, míg az anya illő alázattal elébe nem járult. - "Elnézést, leülhetnénk?"
Ezt néhányszor meg kellett ismételnie, mire a srác megértette, hogy miről van szó.
(Valószínűleg a füles miatt nem hallotta alattvalója kérését, de az alázatos testhelyzetből - amire a gyermek és a poggyász súlya is rásegített - plusz a szájmozgásból rájött, hogy a hölgy talán szeretne leülni.)
Erre kegyesen odébb tette fenséges fenekét, magához véve a zsákját, hogy az anya és gyermeke végre leülhessen.
Nagyjából ennyi a tényállás, tisztelt bíróság!
*
Sok minden eszembe jutott:
- Például, hogy mit rontottunk el?
- Hogyan tudnánk helyrehozni?
Persze, el lehet kezdeni ott helyben intézkedni, de a megoldás azt hiszem, valahol mélyebben van...
Csak éppen lehet, hogy ül rajta valaki!
Cs. G.
2025. március
