Konok közönnyel jön feléd, kezét,
És lábát lomhán lóbálva lép,
Végtagjait az utcán unott,
Faarccal dobálja szét.
Macsósan megy ő, mint hős
Marionettbáb a flaszteren,
Amerre mén, kihúny a fény; se fű,
Se szekfű ott aztán nem terem.
"Ha ÉN jövök, mindenki más
Álljon most félre; MOST!"
S mentébe' pár ártatlan lényt
És óvatlan hangyát eltapos.
Amint beszél, még leng a szél
És némi kósza port tán felkavar,
Ám egyszer csak elébe áll
Egy mozdíthatatlan sziklafal!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Hozzászólás: