Konok közönnyel jön feléd; kezét,
Lábát lomhán lóbálva lép,
Hóna alatt egy pár szép malaccal,
Karjait únott faarccal hányja szét.
Macsósan megy ím, a bátor alfahím,
Délceg marionett a flaszteren,
Amerre mén, kihúny a fény; se fű,
Se szegfű nyomában nem terem.
"Ha ÉN jövök, mindenki más
Álljon csak félre, MOST!"
S mentébe' pár alvó csigát,
Óvatlan hangyát eltapos.
Amíg beszél, még leng a szél,
S tán némi kósza port is felkavar,
Ám egyszer csak elébe áll
Egy mozdíthatatlan sziklafal!
Hát így jártál, édes kiskomám!
Így lett vége a dalnak,
Nagy arca koppan a sziklán,
S csendesen elballag.
Cs. G. 2026. január
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Hozzászólás: