az iránytűt eladták, a határkő lopott.
A rosszra azt mondják, "jó", a sötétre, "világos",
"Most már mindent szabad; nincsenek határok!"
Ha korlát már téged többé nem érdekel,
szabadságod éppen akkor veszíted el!
A szivárvány szétázott, összefolyt, színtelen;
s az élet olyan izé, olyan... Nemtommilyen!
Mikor nem tudod már, mit minek nevezz,
a sivatag hajóján ússzál-e, vagy evezz?
Nem lesz szép, se csúnya, sem bánat, sem öröm,
nem lehetsz sem bévül, sem kívül a körön;
eltűnt minden határ...
Nincs hová bebújnod, nincs honnan kitörnöd,
korlátlanságod lett végtelen börtönöd!
S ha már magad sem találod, a seholba vesztél,
seszínű izéddel, mit egykor ujjadnak neveztél,
rajzolj egy új kört magad köré...
És őrizd!
Cs. G.
2026. május-szeptember
"A föld pedig kietlen és puszta vala,
és setétség vala a mélység színén,
és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
És monda Isten: Legyen világosság:
és lőn világosság.
És látá Isten, hogy jó a világosság;
és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.
És nevezé Isten a világosságot nappalnak,
és a sötétséget nevezé éjszakának:
és lőn este és lőn reggel, első nap."
/Teremtés Könyve 1:2-5./