LÉTrendváltozás

Robotpincér délben hozza ki a levest,
S közben arra biztat, hogy a műhúst egyed.
Mert rettentő veszélyes ám a tehénfingás,
Egyél tücsköt, legyet! Kihozza a bringás.

Létünk alapjai vészesen inganak,
Mert az emberek is túl sokat...
E világ maholnap egy digitális falu,
S ha nem jól viselkedsz majd, jön a robotzsaru!

Az ügyfélszolgálatnál embert már ne keress,
S gépnek kell bizonyítsd, ember még a neved.
S ha végül miden élőt e robotvilág kivet,
Készen lesz az új rend...

Csak kérdés, hogy kinek?

Cs. G.

2024. november

Mikor az akksik...

(utópia féle)

Mikor az akksik végleg lemerültek,
Akkor kezdődött el megint az élet.
S a családok esténként mesélni leültek,
Mikor az akksik végleg lemerültek.

Nem volt már többé értéke a pénznek,
Mert a bankok tönkrementek végleg,

Még a bankárok is munka után néztek,
Mikor az akksik végleg lemerültek.

A kézimalmok is mind előkerültek,
S befűtötték mind a régi kemencéket,
Becsülete lett a friss, fehér kenyérnek,
S a dolgozó kérges, sajgó tenyérnek.

Mikor a képernyő végleg sötét lett,
Az emberek megint egymásra néztek,
S ha este békés álomba merültek,
Csak a gyertya fénylett...

Akkor kezdődött el megint az élet.

Cs. G. 2024. szept.

Nyelvjárások

Mikor baba voltál, babanyelven szóltál,
S nem értett más, csak  babák és angyalok, 
Ha egy felnőtt utánozni próbált, 
Csak néztél, hogy a bácsi most mit gagyog?

Mire tini lettél, tininyelven szóltál;
Hogy miről? A sok felnőttnek titok.
- „Apu, te ehhez már öreg vagy, 
Mi tudjuk, te ezt már nem tudod.”

Ha orvos vagy, orvosnyelven, 
Ha ügyvéd, ügyvédnyelven beszélsz, 
Ki tudja, érte vagy ellene? 
Hisz tán csak épp az nem ért, akit
Szolgálnod kellene.

Mikor végül elmész,

S majd egy más világon kel napod,
A Hang majd újra szólít,

De csak Te hallod már...

Te...

És az angyalok.

Cs. G. 2024. szept.-nov.

Kis képernyőm

Kis foglárom, kis zsarnokom,
Hogy lettem a rabod, nem tudom!
Nem úgy volt, hogy én leszek,
Aki a kezemben tartalak?!
De csak téged nézlek,
S közben lemegy a Nap!

Úgy elcsábított halványkék szemed,
Hogy már veled fekszem és veled is kelek,
Miközben odakint igazi emberek
Várják a jó szót, a segítő kezet!

Valódi kiskutyák, cukik és kedvesek,
s valódi szemek, melyekbe nézhetek.
Igaz, nem változnak kint oly sűrűn a képek,
De több időm lesz majd, hogy mindent megértsek.

Úgyhogy mostantól én vagyok a főnök!
S nem azt nézem folyton, hogy mikor, ki mit főzött.
Nem várom, hogy megértsd, bár azt mondják, okos vagy,
Kicsit most leteszlek, kicsit most leraklak.

Várnak a virágok, várnak a hegyek, s majd
Símogat a szél, mikor a nap lemegy.
Régi és új arcok és szemek és kezek,
Nevetünk és sírunk; együtt, mi, emberek.

Cs. G.

2024. aug. 29.

Az élet szépségei

 

Akit a szépsége büszkévé tesz, talán még nem látott igazi szépséget,
Akit a vagyona büszkévé tesz, nem hiszi el, hogy annál bármi többet érhet,
Akit az ereje büszkévé tesz, nem érzi még, honnan származik a valódi erő,
Akit a tudása büszkévé tesz, nem tudja még, hogy épp a saját bukását készíti elő, 

Mert a végső vizsgán mindez nem lesz elég. Valami kell még... 

Valami még...

*

Ha egy büszke ember mégis meglát, vagy felismer valakiben valamit az igazán szép és értékes dolgokból, mindent meg fog tenni azért, hogy az a valaki csúnyának, gyengének, ostobának és értéktelennek érezze magát.

Miért?
Mert egyszerűen nem tudja elviselni, hogy valakinek olyasvalami legyen a birtokában, amit ő minden tudásával, vagyonával, erejével és szépségével sem tud megszerezni soha.

Ha bármikor ilyesfajta támadást érzékelsz valakinek a részéről, akkor valószínűleg valami igazán értékes dolog van a birtokodban... De vigyázz, nehogy ez büszkévé tegyen! :)

Csak menj tovább az úton, amit választottál és a szépség örökre veled marad! <3

Cs. G. 
2024. augusztus.

Akkor is

Ha még nem is várnál,
Eljövök akkor is.
Ha még nem keresnél,
Itt vagyok akkor is.

Mikor hangtalan sírsz,
Én hallom akkor is.
Ha az éj elborít,
Én látlak akkor is.

Ha már ismersz rám,
Ismerlek akkor is.
Ha már nem szeretnél,
Szeretlek akkor is.

Cs. G., 2024. júl. 10.

A dolgok állása

A dolgok nem kérnek enni,
Nem várnak dícséretet,
A dolgok csak szolgálnak téged,
S könnyebbé teszik az életed.

Dolgaid hűségesen várnak,
Míg újra simítja kezed,
S végig, míg műved készül,
Ők mindig ott lesznek neked.

S eljön a nap, hogy egyszer
Úgy fordulnak majd a csillagok,
Mikor más tájakra mész el,
S dolgaid szépen itthagyod.

Igen, ők végül itt maradnak,
És mást szolgálnak majd tovább,
Ha lesz, aki becsülje őket,
Tán fiad, lányod,vagy unokád.

Dolgaid pedig emlékeznek, s megőrzik az időnek
Óvó kezednek, gondos kezednek nyomát,
S ha kézbe veszik majd őket,
Visszahoz egy pár csepp könnyet,
S a régi nosztalgiát.


Cs. G. , 2024. júl. 10.