Kis képernyőm

Kis foglárom, kis zsarnokom,
Hogy lettem a rabod, nem tudom!
Nem úgy volt, hogy én leszek,
Aki a kezemben tartalak?!
De csak téged nézlek,
S közben lemegy a Nap!

Úgy elcsábított halványkék szemed,
Hogy már veled fekszem és veled is kelek,
Miközben odakint igazi emberek
Várják a jó szót, a segítő kezet!

Valódi kiskutyák, cukik és kedvesek,
s valódi szemek, melyekbe nézhetek.
Igaz, nem változnak kint oly sűrűn a képek,
De több időm lesz majd, hogy mindent megértsek.

Úgyhogy mostantól én vagyok a főnök!
S nem azt nézem folyton, hogy mikor, ki mit főzött.
Nem várom, hogy megértsd, bár azt mondják, okos vagy,
Kicsit most leteszlek, kicsit most leraklak.

Várnak a virágok, várnak a hegyek, s majd
Símogat a szél, mikor a nap lemegy.
Régi és új arcok és szemek és kezek,
Nevetünk és sírunk; együtt, mi, emberek.

Cs. G.

2024. aug. 29.