Ó, szegény kiszáradó fa,
kábultan lankadó virág!
Mondd;
épphogy csak lehelve mondd nekem...
Csak egy kis levéllel ints, szívem!
Ne szólj, csak gondold el,
mi rág, én úgy is értem;
s könnyem öntöz majd,
ha nincs már más vizem.
Cs. G.
2026 augusztus
Mi az, hogy költő? Nem tudom. Csak vannak dolgok, amiket le kell, hogy írjak. Talán Neked is vannak ilyenek... /Csányi Gábor/
Mikor elmennek az óriások (Sebő Ferenc emlékére)
Babának ők is olyanok, mint mások...
Én nem tudom, az ég tudja csak, hogy lesznek belőlük óriások?!
Talán több spenótot esznek;
esetleg több hagymás babot...
Én nem tudom, de valamit tudnak,
amit én most még nem tudok.
Apró szemüvegük csillog: - Látod?
Most mutatok valami szépet!
Ha jól figyelsz, majd te is így csinálod,
ahogy a régi nagy zenészek.
Lehetsz te is szintén zenész,
lehetsz tűzoltó, katona,
vagy akár híres tengerész;
költő, akit hí-vonz az ég,
s tán néha bánt egy gondolat...
S ha szemed majd egykor visszanéz,
mit látsz? Mit rejt az ösvénynek pora?
Ki tudja? Tán mögötted már
egy másik óriás lábnyoma!
Ki tudja? Tán mögötted már
egy másik óriás lábnyoma!
Cs.G.
2026 július
Korlátlanul
A szivárvány porond már szédítőn forog,
az iránytűt eladták, a határkő lopott.
A rosszra azt mondják, "jó", a sötétre, "világos",
"Most már mindent szabad; nincsenek határok!"
Ha korlát már téged többé nem érdekel,
szabadságod éppen akkor veszíted el!
A szivárvány szétázott, összefolyt, színtelen;
s az élet olyan izé, olyan... Nemtommilyen!
Mikor nem tudod már, mit minek nevezz,
a sivatag hajóján ússzál-e, vagy evezz?
Nem lesz szép, se csúnya, sem bánat, sem öröm,
nem lehetsz sem bévül, sem kívül a körön;
eltűnt minden határ...
Nincs hová bebújnod, nincs honnan kitörnöd,
korlátlanságod lett végtelen börtönöd!
S ha már magad sem találod, a seholba vesztél,
seszínű izéddel, mit egykor ujjadnak neveztél,
Cs. G.
2026. május-szeptember
"A föld pedig kietlen és puszta vala,
és setétség vala a mélység színén,
és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
És monda Isten: Legyen világosság:
és lőn világosság.
És látá Isten, hogy jó a világosság;
és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.
És nevezé Isten a világosságot nappalnak,
és a sötétséget nevezé éjszakának:
és lőn este és lőn reggel, első nap."
/Teremtés Könyve 1:2-5./
az iránytűt eladták, a határkő lopott.
A rosszra azt mondják, "jó", a sötétre, "világos",
"Most már mindent szabad; nincsenek határok!"
Ha korlát már téged többé nem érdekel,
szabadságod éppen akkor veszíted el!
A szivárvány szétázott, összefolyt, színtelen;
s az élet olyan izé, olyan... Nemtommilyen!
Mikor nem tudod már, mit minek nevezz,
a sivatag hajóján ússzál-e, vagy evezz?
Nem lesz szép, se csúnya, sem bánat, sem öröm,
nem lehetsz sem bévül, sem kívül a körön;
eltűnt minden határ...
Nincs hová bebújnod, nincs honnan kitörnöd,
korlátlanságod lett végtelen börtönöd!
S ha már magad sem találod, a seholba vesztél,
seszínű izéddel, mit egykor ujjadnak neveztél,
rajzolj egy új kört magad köré...
És őrizd!
Cs. G.
2026. május-szeptember
"A föld pedig kietlen és puszta vala,
és setétség vala a mélység színén,
és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
És monda Isten: Legyen világosság:
és lőn világosság.
És látá Isten, hogy jó a világosság;
és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.
És nevezé Isten a világosságot nappalnak,
és a sötétséget nevezé éjszakának:
és lőn este és lőn reggel, első nap."
/Teremtés Könyve 1:2-5./
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)