Egy nemzedék

Anya az új telón üzent:
- Nyisd ki a hűtőt és egyél,
utána keress egy klassz mesét
magadnak, jó legyél!

Suhantak az évek, mint telón a képek,
úgy szállt a drága szép idő!
- Anya, te mesélj most, kérlek!
- Fiam, most nincs erőm!

S melleted nő fel, mint hűvös idegen,
kinek gép mond esténként mesét;
ha magára zárja ajtaját, jéghidegen
egy gép karja fonja át kezét.

S mit annyiszor látott, a képek,
felnőttkorára rég az elmébe égtek:
"Legyek szép és gazdag; s bárcsak 
eljönne már a mennyei péntek!"

Fut már a program, mit lelkébe véstek,
hogy nem számít más, csak ÉN!
És ingerült lesz, ha nem éri inger
a kocsma közepén...

Hogy akkor él csak, ha szórakozni mén

és az igaz csak, amit a gép dobott...
Ha szülő vagy, most mutasd meg,
hogy te nem lettél még robot!

Mert most nő fel épp egy nemzedék,

akit nem szív vezet... csupán GPS jelek.
Aki mind időset, mind gyermeket szeretni rest,
mert a géptől épp csak azt nem tanulta meg,
hogyha emberség nincs, akkor ember se lesz!

Még itt vagyunk...

Még elmondhatunk egy szép mesét,

még megfoghatjuk kis gyermekünk kezét,

még nem gépét; hanem még emberét...

Cs. G.
2025. november, 2026. június

Apró szemek

Kihullt a zsákból pár apró búzaszem,

Dédapám meglátta, s felszedte

Kérges markába óvón, kedvesen,

"Ládd, ebbül is kenyér leszen!" 

Krumpliföld száraz homokjába'

Dédanyám sétál; csak magába'. 

"Pár szemet tudtam csak fölszedni máma... 

Nem baj! Jó lesz vacsorára." 

Este van, lámpafény, eszik a két öreg, 

Apró szemeikből a kis fény rámnevet,

De jó, hogy jöttél, ládd, épp eszünk!

Gyere kisunokám, vacsorálj velünk!

Cs. G. 

2025. november 27. estefelé

Emlékek őre

Kincsesládám, cipősdoboz;
apám, anyám és testvérem,
papám, mamám és rokonom
mosolyog sok régi képen.

Az ifjú pár, s a nyalka násznép
köszönt: "Szervusz rokon!"
Néhányuk olyan ismerős;
bár, hogy honnan, nem is tudom.

Egyik képen pár tintafolt,
Másiknak hátulján szöveg;
Gyermekkéz írhatta egykor,
kanyargó, görbe kis betűkkel:

"Örök emlékül hugodtól."

*

Árnyas kertben szüke kő áll;
mióta vár, ki tudja már!
Rajt fakult kép, száradt virág,
s egy ismerős név...

Megszólít; vagy csak gondolom:
- Megismerlek, kedves rokon!
Az arcod valahogy ismerős,
bár, hogy honnan, nem is tudom!

Mostanában pont ráérek,
látogass meg, majd mesélek!
Ha megint jössz, jut tán virág,
egy apró emlék e kőre,

s megosztom véled kincseim;
megvár az emlékek őre.

*

Kőbe karcoltan, kanyargó
görbe kis betűkkel írt szöveg.
Gyermekkéz írhatta egykor,
bár az is lehet, már öreg:

- Isten Veled, míg újra látlak! 
Míg kijövünk mind a dobozból;
Szívemben őrzöm képedet! 

Örök emlékül, hugodtól.


Cs. G.
2025. szept.-2026. okt.

(A képen: Bosskó Anna és Antal 1950 körül)